1. Home
  2. Articles
  3. A XXI. századi procedurális média és technológiai fejlődés hatásai a művészetre

A XXI. századi procedurális média és technológiai fejlődés hatásai a művészetre

A XXI. századi procedurális média és technológiai fejlődés hatásai a művészetre


A tudomány és a technológiai fejlödés hatása a médiákra               

          - digitális média               

          - interaktiv média               

          - procedurális média               

          - mesterséges intelligencia               

          - az internet mint média infrastruktúra 

Tematikai fejlödés               

          - - Ikonográfiai aspektus: bármely objektum, tulajdonság, összefüggés, mentális és fogalmi modell tárgya lehet a müvészeti alkotó folyamatnak, az ideológiai vagy financiális korlátok súlytalanná váltak.               

          - A világ eseményeiröl tényeiröl folyamatairól a digitális médián keresztül minden tematika globálisan, fénysebességgel eljut mindenhova. 

A művészeti alkotó folyamatok demokratizálódása a XXI. századi média környezetben               

          - 1. Hozzáférhetőség és elérhetőség               

          - 2. Közösségi média és online platformok               

          - 3. Kollektív alkotás és crowdsourcing               

          - 4. NFT-k és blockchain technológia               

          - 5. Finanszírozási lehetőségek               

          - 6. Hibrid művészeti formák 

A müvészeti kreativ alkotási folyamat transzformációja a XXI. századi technológiai és tematikai forradalma következtében.               

               - Virtuális terek megosztása 

              - Online kollaborativ munkamódszerek

               - Nem emberi kreativ résztvetök mint AI képalkotó robotok      


A XXI. századi procedurális média és technológiai fejlődés hatásai a művészetreBevezetés 

A 21. század elejére a tudomány és a technológia rohamos fejlődése alapjaiban alakította át a művészeti közeget. A digitális forradalom és az internet megjelenése széthasította a művészet hagyományos kereteit, megváltoztatva mindazt, ahogyan tanulunk, alkotunk, megosztunk és akár pénzt keresünk a művészettel (How the Internet Changed Everything for Artists | by Mike Duca | Art in the 21st Century | Medium). Míg korábban a műalkotásokat elsősorban fizikai formában (festék, kő, vászon stb.) hozták létre és fizikai terekben mutatták be, addig mára a művészet fogalma kibővült, és magába foglalja a pixeleket, algoritmusokat, virtuális platformokat is (How the Internet Changed Everything for Artists | by Mike Duca | Art in the 21st Century | Medium). Az alábbi tanulmány áttekinti, hogyan hatott a digitális, interaktív és procedurális média, valamint a mesterséges intelligencia és az internet infrastruktúrája a kortárs művészetre. Kitér továbbá arra, miként változtak a művészeti témák és formák (ikonográfia) a globális információáramlás korában, hogyan demokratizálódtak az alkotói folyamatok azáltal, hogy szinte bárki számára hozzáférhetővé vált az alkotás és megosztás, valamint hogyan transzformálódott a kreatív alkotás folyamata – beleértve a virtuális terek használatát, az online kollaborációt és a nem emberi, AI-alapú alkotótársak megjelenését. A cél közérthetően bemutatni ezeket a jelenségeket, példákkal és konkrét technológiákkal alátámasztva, hogy a műkedvelő közönség is könnyen megértse a digitális és interaktív médiakörnyezet kortárs művészetre gyakorolt hatásait. 


1. A tudomány és technológiai fejlődés hatása a médiáraDigitális média – új eszközök és kifejezési formák 

A digitalizáció az egyik legjelentősebb változást hozta a művészeti médiumok terén. Digitális médiának nevezzük azokat a kreatív gyakorlatokat, amelyekben a művészeti folyamat lényegi része a digitális technológia használata (Digital Art - Definition, History & Innovative Art Forms). Ide tartozik például a digitális festészet (rajzprogramokkal vagy táblagépeken alkotott művek), a digitális fotó- és videóművészet, a számítógépes grafika és animáció, a 3D modellezés, illetve a VR (virtuális valóság) és AR (kiterjesztett valóság) alapú alkotások. A digitális eszközök új műfajokat hoztak létre, mint a pixel art vagy a glitch art (digitális hibák esztétikája), melyek korábban nem léteztek (How the Internet Changed Everything for Artists | by Mike Duca | Art in the 21st Century | Medium). Az alkotói folyamat is átalakult: ma már nem feltétlenül szükséges vászon vagy fizikai festék – egy számítógép vagy akár egy okostelefon is elég, hogy valaki művészi ötleteit megvalósítsa (How the Internet Changed Everything for Artists | by Mike Duca | Art in the 21st Century | Medium). A digitális média lehetővé teszi a végtelen sokszorosítást és terjesztést is, ami felveti az eredetiség és hitelesség kérdését – erre a problémára a később tárgyalt blokklánc-technológia (NFT-k) kínál innovatív megoldást. Összességében a digitális technológia új eszközöket adott a művészek kezébe, és kitágította az alkotás határait, miközben folyamatos párbeszédet indított a hagyományos és modern művészeti formák között. 


Interaktív média – a befogadóból résztvevő lesz 

Az interaktív művészet olyan folyamatosan fejlődő kifejezési forma, amelyben a néző nem pusztán passzív szemlélője az alkotásnak, hanem aktív résztvevője is annak (Interactive Art and Audience Engagement: Trends in Modern Art). Ellentétben a hagyományos, statikus művekkel, egy interaktív installáció vagy digitális mű reagál a közönség jelenlétére, mozdulataira, esetleg hangjára vagy más inputjára. Ez azt jelenti, hogy a műalkotás formája vagy tartalma a néző hatására változhat (Interactive Art and Audience Engagement: Trends in Modern Art). Példaként képzeljünk el egy kiállítóteret, ahol a falon lévő digitális festmény a látogató mozgására életre kel, vagy egy hangszobrot, amely a néző beszédére válaszol effektekkel. Ilyen interaktív élményt nyújtott például a híres Rain Room installáció, ahol a belépő látogató körül eláll az eső, így anélkül sétálhat az esőfüggönyben, hogy vizes lenne – az alkotás szenzorokkal érzékeli a jelenlétét és valós időben alkalmazkodik hozzá. A technológiai innováció, különösen a szenzorok, érintőképernyők, mozgásérzékelők és a virtuális valóság, egyre immerszívebb interaktív műveket tesz lehetővé (Interactive Art and Audience Engagement: Trends in Modern Art) (Interactive Art and Audience Engagement: Trends in Modern Art). Az interaktív média így lebontja a határt mű és közönsége között: a befogadó élménye a mű része lesz, sőt a néző együttalkotóvá válik, hiszen visszajelzése, cselekedete formálja a mű kimenetét. Ez új dimenziót ad a művészi kifejezésnek, és újrafogalmazza a művészet és közönség viszonyát a digitális korban. 


Procedurális média – algoritmusok és generatív művészet 

A procedurális média (más néven generatív vagy algoritmikus művészet) lényege, hogy a mű tartalmát vagy formáját előre megírt folyamatok, szabályok határozzák meg. A művész ilyenkor nem minden részletet közvetlenül tervez meg, hanem szabályokat alkot, amelyeket egy számítógép követ, és ezáltal hoz létre új formákat vagy mintázatokat (Generative Art: 50 Best Examples, Tools & Artists (2021 GUIDE) — AIArtists.org). Egyszerűen fogalmazva: a művész megírja az „algoritmust”, és a gép ez alapján generálja a művet – gyakran véletlenszerű vagy variálódó elemekkel, így minden futtatás egyedi eredményt ad. A generatív művészet egyik úttörő példája Vera Molnár magyar származású művész munkássága, aki már a 1960-as években algoritmusokkal (akkor még lyukkártyás számítógéppel) hozott létre absztrakt rajzokat. A mai technológia ezt a megközelítést sokszorosára skálázta: modern számítógépekkel a művészek másodpercek alatt ötletek ezreit generálhatják, és ezekből választhatják ki a legérdekesebbeket (Generative Art: 50 Best Examples, Tools & Artists (2021 GUIDE) — AIArtists.org). A procedurális módszer előnye, hogy szokatlan, meglepő formákhoz vezethet, melyeket hagyományos úton talán nem is találnánk meg – az algoritmus képes kilépni a megszokott gondolkodási sémákból. Gyakori példák a generatív vizuális művészetben a fraktálokra épülő grafikák, a véletlenszám-generátorral működő absztrakt animációk, vagy akár a videójátékok procedurálisan generált világai, ahol a tájak és események algoritmusok szerint, nem pedig kézzel vannak előre megtervezve. A procedurális média tehát új kreatív partnerként vonja be a kódot a művészeti folyamatba – a művész kreatív ötletei programkóddá válnak, a számítógép pedig elvégzi a „piszkos munkát”, így hozva létre a művet a megadott szabályok alapján. 


Mesterséges intelligencia a művészetben – gépi kreativitás? 

A 21. században a mesterséges intelligencia (MI) is egyre fontosabb eszközévé válik a művészeknek. Az MI legújabb ágai, különösen a gépi tanulás és mélytanulás, lehetővé teszik, hogy a számítógépek hatalmas adathalmazokon „tanuljanak”, és ennek eredményeként új képeket, zenéket, szövegeket hozzanak létre. Ma már léteznek olyan algoritmusok, melyek pár szó leírás alapján képesek festményszerű képet alkotni, vagy épp egy adott stílusban képeket generálni – gondoljunk például a neurális hálózatokra épülő képgenerátorokra (ilyen volt a nagy visszhangot kiváltó DeepDream vagy a mai text-to-image modellek, pl. DALL-E, Midjourney). A mesterséges intelligencia gyorsan formálja át a hagyományos képzőművészeti területeket, és felveti a kérdést, vajon a gép kihívást jelent-e az emberi kreativitásra (Artificial intelligence in fine arts: A systematic review of empirical ...). Egyrészt az MI eszközök új inspirációt és kollaboratív partnert nyújthatnak a művészeknek – például olyan mintázatokat, variációkat javasolnak, amikre az alkotó nem gondolt volna. Másrészt vitát vált ki, hogy az így készült alkotások mennyiben tekinthetők önálló műveknek, ki a szerzőjük (a programozó? a felhasználó? maga a gép?), és vajon az MI tud-e valódi kreativitást felmutatni, vagy csupán az ember által betáplált példákat kombinálja újra. Fontos látni, hogy az MI nem csupán a végeredményben (kész művek létrehozásában) játszik szerepet, hanem folyamatban lévő művészi kísérletekben is: például interaktív installációknál a mesterséges intelligencia valós időben elemezheti a nézők viselkedését, és ahhoz igazíthatja a mű reakcióit. Összességében a mesterséges intelligencia megjelenése a művészetben egyszerre eszköz és alkotótárs, amely új kifejezési lehetőségeket ad, ugyanakkor kihívás elé állítja az eddigi művészetfelfogást az alkotói kreativitás mibenlétéről. 


Az internet mint média-infrastruktúra 

Az internet globális hálózata nem pusztán egy új médium, hanem egy infrastruktúra, amely az összes többi médiát összekapcsolja és eljuttatja bárhová a világon. A művészet szempontjából az internet kettős szerepet tölt be: egyrészt új platformot teremtett a művek létrehozására és bemutatására, másrészt soha nem látott módon összekapcsolta a művészeket és a közönséget globális szinten. Maga az internet is vált a művészet tárgyává és eszközévé: kialakult a net art mozgalom, melynek alkotói kifejezetten az internetet (weboldalakat, hálózati kommunikációt, online interakciókat) használták médiumként. Már a 1990-es évek végén voltak olyan művek, amelyek csak online térben értelmezhetők – például webalapú interaktív alkotások vagy e-mailen, csevegésen keresztül zajló performance-ok. A 21. században ez tovább fejlődött: a közösségi hálózatok és a streaming platformok révén a művészeti tartalmak azonnal megoszthatók a világ bármely pontjáról. Szinte bármely esemény vagy alkotás pillanatok alatt globálisan elérhetővé válik, és a művészek maguk is egy globális vizuális kultúrába ágyazódnak bele (Art in the 21st Century - Oxford Art Online). Ez azt jelenti, hogy a mai alkotók folyamatosan látják egymás munkáit a neten, inspirálódnak a világ másik felén élők ötleteiből, és műveik is világméretű közönséghez juthatnak el online. Az internet-infrastruktúra másik hatása, hogy összemossa a határt a lokális és a globális művészeti színtér között. Míg korábban egy művésznek galériákra, kiállításokra volt szüksége, hogy elérje közönségét, ma egy online poszt vagy digitális kiállítás révén akár földrészekkel arrébb élő emberek is láthatják az alkotásait. Ezzel együtt jár, hogy az interneten a tartalmak dömpingje figyelemért verseng – ez új kihívásokat teremt (az online térben való láthatóság problémája, algoritmusok által befolyásolt elérés, stb.), amelyekre a művészeknek reagálniuk kell. Összességében az internet mint médiainfrastruktúra olyan alapot nyújt, amelyre a kortárs művészet számos újdonsága épül: az interaktív, hálózati együttműködések, az online terjesztés és a globális participáció mind erre támaszkodnak. 


2. Tematikai fejlődés a kortárs művészetbenIkonográfiai aspektus: a művészeti témák és formák szabadsága 

A technológiai fejlődés nem csak az eszközöket változtatta meg, hanem a művészet tematikáját és vizuális nyelvét (ikonográfiáját) is. A digitális és virtuális környezetben a művészek korábban elképzelhetetlen szabadságot nyertek a formák és témák tekintetében. Mivel a digitális alkotásokat nem kötik a fizika törvényei vagy az anyagi korlátok, egy művész bármit megálmodhat és megjeleníthet a virtuális térben – legyen az egy végtelenül absztrakt geometriai világ, vagy épp egy fantázialényekkel teli táj. Ez a szabadság azt eredményezte, hogy az egyéni stílusok és vizuális ötletek tárháza drámaian kibővült az utóbbi évtizedekben. Ikonográfiai szempontból a technológia a hibridizáció és a remix kultúráját is előtérbe helyezte. Az internet korában könnyen hozzáférhető szinte bármilyen kép, fotó, műalkotás reprodukciója, ami lehetővé teszi a művészeknek, hogy idézeteket, utalásokat, kollázsokat hozzanak létre más vizuális forrásokból. Így gyakori jelenség a popkulturális elemek, mémek, vagy történelmi művészeti utalások ötvözése modern alkotásokban. A kortárs művész egy hatalmas, közös digitális képfolyamból meríthet, és ennek elemeit szabadon kombinálhatja – ez új ikonográfiai szabadságot jelent. A témák terén is megfigyelhető a nyitás: a globalizált információs közegben bármi lehet művészi téma, a legszemélyesebb szelfiktől kezdve a legösszetettebb tudományos adatokig. Például az adatművészet (data art) keretében művészek óriási adattömegeket (pl. városi forgalmi adatokat, éghajlati adatokat) alakítanak át vizuális alkotásokká, ezzel új ikonográfiai kategóriát teremtve a puszta adatok esztétikájából. Összességében a technológia adta szabadság felszabadította a művészi képzeletet: ma már kevésbé vannak stiláris vagy tematikus tabuk, és a magas művészet, populáris kultúra, virtuális fantázia és valóság elemei bátran keveredhetnek egy alkotáson belül is. 


Globális tematika: események és folyamatok azonnali, világméretű elérhetősége 

A globalizált média és az internet hatása, hogy a művészeti témák egyre gyakrabban világméretű kontextusban jelennek meg. Mivel az információ (és de facto az élmények) az internet révén azonnal megoszlanak bolygó-szerte, a művészek is gyorsan reagálhatnak a aktuális eseményekre, és ezek a reakciók globális közönséghez juthatnak el. Ennek eredményeként a 21. századi művészetben felerősödött a globális tematikus fókusz: háborúk, klímaváltozás, migráció, világjárványok vagy éppen világszintű kulturális jelenségek (pl. #MeToo mozgalom, Black Lives Matter) mind megjelennek művészi alkotásokban, sokszor valós időben reflektálva a történésekre. Míg korábban egy-egy művészeti irányzat vagy téma gyakran egy adott földrajzi régióhoz kötődött, ma a világ vizuális kultúrája közös hivatkozási alapot ad. Ahogy egy friss elemzés is megfogalmazza: a 21. századi művészeket mélyen befolyásolja, hogy online hálózatokon keresztül egy globális vizuális kultúrába vannak belemerülve (Art in the 21st Century - Oxford Art Online). Ez azt jelenti, hogy például egy magyar vagy egy japán művész is hasonló képáradatot lát nap mint nap Instagramon vagy más platformon, így alkotásaikban könnyebben találunk közös motívumokat, témákat. A globális tematika megjelenését segíti az is, hogy a művészek közvetlenül kapcsolatba léphetnek egymással a neten: egy projektben közösen dolgozhat amerikai, ázsiai, európai alkotó, így műveik kulturális referenciahálója is nemzetközi lesz. Példaként említhetjük a 2020-as évek világjárványát (COVID-19): szinte azonnal globális művészeti reakciók születtek rá – street art falfestmények jelentek meg a maszkos egészségügyi dolgozók tiszteletére a világ különböző városaiban, digitális illusztrációk és mémek áradata örökítette meg a közös tapasztalatot a karanténról, és ezek a képek percek alatt bejárták a Földet az online térben. Hasonlóképpen a globális felmelegedés témája is egyetemes művészeti toposszá vált: művészek világszerte alkotnak installációkat, adatvizualizációkat és performanszokat, melyek az éghajlatváltozásra hívják fel a figyelmet, gyakran nemzetközi együttműködésben és globális közönség előtt bemutatva. A világméretű elérhetőség tehát nem csupán azt jelenti, hogy a műveket sokan láthatják, hanem azt is, hogy a művészet témái egyre inkább közösek, és az emberiséget kollektívan érintő kérdésekre reflektálnak. 


3. A művészeti alkotó folyamatok demokratizálódása Hozzáférhetőség és elérhetőség – bárki lehet alkotó 

A digitális technológia és az internet egyik legforradalmibb hatása a művészet demokratizálódása, azaz hogy sokkal szélesebb kör számára vált elérhetővé az alkotás és a művek fogyasztása. Soha ennyire könnyű nem volt művészetet tanulni és létrehozni, mint napjainkban. Az internet gyakorlatilag kinyitotta a tudás kincsestárát: ma már bárki meg tud tanulni rajzolni, festeni, zenélni online kurzusok és oktatóvideók segítségével. Régebben a művészeti képzés fő terepe az iskolák és mesterkurzusok voltak, ma pedig fiatalok milliói sajátítják el önállóan a kreatív készségeket YouTube videókból vagy online közösségektől (How the Internet Changed Everything for Artists | by Mike Duca | Art in the 21st Century | Medium). Például a DeviantArt nevű online művészközösségnek több mint 40 millió regisztrált felhasználója van, ahol amatőr alkotók osztják meg rajzaikat, és tanulnak egymástól (How the Internet Changed Everything for Artists | by Mike Duca | Art in the 21st Century | Medium). Hasonlóképpen a YouTube és a Twitch Creative csatornáin tömegével találni ingyenes rajz- és festőleckéket, tippeket digitális zeneszerzéshez, fotózáshoz stb., így aki szeretne, az otthon, önállóan is fejlesztheti művészi képességeit. Nemcsak a tudás, hanem az eszközök hozzáférhetősége is páratlan ma. Egy okostelefon kamerája kielégítő minőségű fotókat és videókat készít, számos ingyenes vagy olcsó szoftver létezik digitális rajzoláshoz, képszerkesztéshez, zene-komponáláshoz. Míg korábban komoly anyagi befektetés kellett egy műterem kialakításához vagy hangstúdióhoz, most egy átlagos számítógép is elég lehet egy komplett zenei album rögzítéséhez vagy animációs film elkészítéséhez. Ráadásul az online platformok azonnali közönséget is biztosítanak az induló alkotóknak: nem kell galériába bekerülni ahhoz, hogy valaki megmutathassa a festményeit – elég feltölteni az Instagramra vagy egy művészeti fórumra, és máris érkezhetnek visszajelzések. Természetesen ez azzal is jár, hogy sokkal több alkotó versenyez a figyelemért globálisan, de a lehetőség adott, hogy bárki bemutatkozhasson. Összességében a hozzáférés demokratizálódása azt eredményezte, hogy a művészet többé nem egy zárt elit hivatása, hanem mindenkié lehet, aki hajlandó időt szánni az alkotásra és megosztásra. 


Közösségi média és online platformok – új kiállítóterek és közönségek 

A közösségi média megjelenése drasztikusan megváltoztatta a művészek és a közönség kapcsolatát. Olyan platformok, mint a Facebook, Instagram, YouTube, TikTok vagy éppen a Reddit, mára virtuális kiállítóterekké és közösségi terekké váltak. Művészek százezrei használják ezeket arra, hogy publikálják alkotásaikat és közvetlenül elérjék az érdeklődőket, kihagyva a hagyományos közvetítőket. Egy generációval ezelőtt még a művészek számára szinte egyetlen út a láthatósághoz az volt, ha galériákba kerültek vagy kiállításokat rendeztek nekik. Ezzel szemben ma bárki, akinek van internet-hozzáférése, megcsodálhatja, véleményezheti egy művész alkotásait, és elismerést kaphat értük – a korábbi kapuőrök (kurátorok, műgyűjtők kis csoportja) jelentősége csökkent (How the Internet Changed Everything for Artists | by Mike Duca | Art in the 21st Century | Medium). Sőt, mára eltűntek a kapuőrök, hiszen ha valakinek tehetsége van, egy éjszaka alatt „vírusként” terjedhet a műve az interneten, és hatalmas közönséget érhet el (How the Internet Changed Everything for Artists | by Mike Duca | Art in the 21st Century | Medium). A közösségi médiában az alkotók közvetlen visszajelzést kapnak a közönségtől lájkok, kommentek formájában, ami kétélű: egyrészt inspiráló és motiváló lehet, másrészt viszont az algoritmusok és láthatósági verseny nyomása befolyásolhatja a művészi döntéseket. Sokan panaszkodnak, hogy az online platformok algoritmusai kedveznek bizonyos típusú könnyen fogyasztható vagy „trendi” tartalmaknak, így egy művésznek – ha széles közönséget akar – alkalmazkodnia kell ehhez, ami kreatív kompromisszumokat szülhet. Ugyanakkor pozitívum, hogy a közösségi média révén közösségek szerveződnek, ahol alkotók támogatják egymást. Léteznek tematikus csoportok (pl. digitális festők, fotósok, költők csoportjai), ahol tippeket adnak, együttműködéseket alakítanak ki. Az online platformok tehát nem pusztán terjesztési csatornák, hanem aktív alkotói ökoszisztémák. Vegyük például a Behance vagy Dribbble oldalakat, melyek kifejezetten portfóliómegosztó hálózatok: a művészek itt nemcsak megmutatják a munkáikat, de állásajánlatokat is kaphatnak, szakmai visszajelzéseket gyűjtenek. A YouTube-on és TikTokon pedig kialakult a „művészeti influenszerek” köre – olyan alkotók, akik milliós követőtábort építettek fel, és így a művészet és szórakoztatás határán új műfajokat teremtenek (például speedpainting videók, utcai rajzperformanszok élő közvetítése, stb.). Mindez azt mutatja, hogy a közösségi média révén a művészet sokkal interaktívabb, közösségibb tevékenységgé vált, ahol a művész és közönség között folyamatos párbeszéd alakul ki az online térben. 


Kollektív alkotás és crowdsourcing – tömegek az alkotói folyamatban 

A digitális hálózatok lehetővé tették, hogy a művészeti alkotások kollektív tevékenységgé váljanak, bevonva akár több ezer vagy millió embert is egy-egy mű létrehozásába. A crowdsourcing a művészetben azt jelenti, hogy az ötletek vagy konkrét alkotóelemek gyűjtése a „tömegtől”, a közönségtől történik, és ezekből áll össze a végső mű. Erre látványos példa volt a Reddit közösségi oldalon indított r/Place projekt, egy internetes kísérlet, amelyben 2017-ben és 2022-ben is több százezer felhasználó vett részt. Az r/Place egy óriási, online vászon volt, ahol bárki elhelyezhetett egy-egy színes pixelt, bizonyos időközönként. A projekt során a világ minden tájáról érkező felhasználók összehangoltan hoztak létre egy hatalmas közös pixelképet, amely tele volt apró rajzokkal, zászlókkal, mémekkel – valóságos kavalkádja lett a közösségi kreativitásnak (What is r/Place? The Life and Death of Josh Wardle Reddit Art Experiment Explained) (What is r/Place? The Life and Death of Josh Wardle Reddit Art Experiment Explained). Ez a “crowd art” megmutatta, hogy a technológia révén az alkotás folyamata maga is tömeges élménnyé válhat, ahol az egyének kis hozzájárulásai nagy egésszé állnak össze. Egy másik példa a kollektív alkotásra a The Johnny Cash Project, amely egy interaktív, közösségi zenei videó. Ebben a projektben a világhírű country énekes, Johnny Cash egyik dalához készült videoklip rajongók által beküldött rajzokból, képkockákból lett összeállítva. A projekt weboldalán minden érdeklődő kapott egy kiválasztott filmkockát a klipből, amit saját stílusában újrarajzolhatott, majd a rendszer ezeket a beküldött képeket fűzte egymás után filmként (The Johnny Cash Project — 21st Century Digital Art). Az eredmény egy folyamatosan változó, a közösség által folyamatosan bővíthető zenei videó lett, amely egyszerre tisztelgés Johnny Cash előtt és a közös alkotás diadala. Ahogy a projektről szóló beszámoló fogalmazott: „ez a közös munka egy élő portré... minden egyes kocka mögött egy valós ember, egy rajongó áll”, és ettől olyan különleges az élmény (The Johnny Cash Project — 21st Century Digital Art). A crowdsourcing típusú műveknél a művész szerepe gyakran inkább kurátor vagy kezdeményező: felállítja a keretrendszert, megszabja a szabályokat, majd a résztvevők kreativitására bízza a részleteket. Ez a fajta kollektív alkotás teljesen új jelenség a művészet történetében, hiszen korábban legfeljebb kisebb alkotócsoportok dolgoztak együtt, nem pedig véletlenszerűen szerveződő több ezres tömegek. A technológia viszont lehetővé tette, hogy a kreativitás decentralizálódjon, és a közönség ne csak befogadó, hanem alkotótárs is lehessen. Természetesen ez sem problémamentes: a sokszereplős alkotásoknál kérdés, kié a szerzői jog, hogyan kezeljük a minőségbiztosítást, vagy éppen miként lehet kaotikus folyamatból koherens művet formálni. Ennek ellenére a kollektív kreatív projektek száma nő, és a digitális korszak egyik védjegyévé vált a közösségi alkotás élménye. 


NFT-k és blokklánc technológia – digitális műtárgyak és tulajdonlás forradalma 

Az utóbbi évek egyik legfelkapottabb technológiai trendje a művészet világában a blokklánc (blockchain) és az erre épülő NFT-k (non-fungible tokens, azaz nem helyettesíthető tokenek) megjelenése. Az NFT lényegében egy digitális tanúsítvány, amely egyedi tulajdonjogot igazol egy adott digitális objektum (például egy digitális kép, videó, zenemű) felett. Ez a technológia megoldotta a digitális műtárgyak eredetiségének és szűkösségének problémáját: míg egy digitális fájl korlátlanul másolható, az NFT garantálja, hogy bizonyos fájlhoz egyetlen „eredeti” tartozik, amelynek tulajdonosa nyomon követhető a blokkláncon. A művészeti világban ez forradalmi újítás. Lehetővé vált, hogy a digitális alkotók – akik eddig nehezen tudták értékesíteni műveiket, hisz bárki letölthetett egy digitális festményt vagy GIF animációt – most úgy árulhassák a munkáikat, mint a festők a vásznaikat. Az NFT-k révén a weben keresztül a művészek közvetlenül adhatják el alkotásaikat gyűjtőknek, kihagyva a hagyományos aukciósházakat vagy galériákat (How the Digital Age is Democratizing Art: Opportunities and Challenges | by Suite of art | Medium). 2021-ben látványos példát láthattunk erre: egy Beeple művésznéven alkotó digitális művész kollázsa, az Everydays: The First 5000 Days című mű egy Christie’s aukción 69,3 millió dollárért kelt el, pusztán digitális formában, NFT-ként adva át a tulajdonjogot a vevőnek (Two Years since the Historic Beeple Sale, What’s Happened to the NFT Market? | Artsy). Ezzel Beeple az egyik legdrágább élő művésszé vált abban az időben, és a vevő nem egy fizikai festményt kapott a pénzéért, hanem egy blokklánc-bejegyzést, amely bizonyítja, hogy övé az adott digitális mű (Two Years since the Historic Beeple Sale, What’s Happened to the NFT Market? | Artsy). Ez az eset mérföldkő volt, ami megmutatta, hogy a blockchain technológia a digitális művészetet is felhelyezte a műtárgypiac térképére. Az NFT-láz nyomán rengeteg művész fordult a kriptoművészet felé. Megjelentek online NFT piacterek (mint a OpenSea, Rarible, Foundation), ahol bárki kibocsáthatja a saját alkotásait NFT formájában és értékesítheti őket kriptovalutáért. Ez új bevételi modelleket teremtett: sok digitális művész, illusztrátor talált így gyűjtőkre, és végre közvetlenül juthat anyagi elismeréshez az online megosztott munkáiért. Ráadásul az NFT technológia lehetővé teszi, hogy az alkotó részesedést kapjon a másodlagos piaci eladásokból is (például ha a gyűjtő továbbadja a művet, a szerződött okos kontraktus révén a művész automatikusan kap egy kis jutalékot). Ilyesmire a hagyományos műtárgypiacon nem volt példa. Természetesen az NFT-k körül nagy a hype és a vita is. Felmerül, hogy mennyire fenntartható (a blokklánc energiaigénye miatt), illetve hogy nem alakult-e ki túlzott spekulációs lufi a kripto-műtárgyak körül. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a blokklánc beépült a kortárs művészeti diskurzusba, és új perspektívát adott a digitális műtárgyaknak: már nem csak szabadon másolható fájlok, hanem gyűjthető, cserélhető értéktárgyak is lehetnek. Ezzel a művészeti alkotások demokratizálódásának egy újabb dimenziója nyílt meg, hiszen minden eddiginél közvetlenebb kapcsolat alakult ki az alkotó és a támogatói között: a rajongók közvetlenül “befektethetnek” kedvenc digitális művészeik munkáiba az NFT-k vásárlásával. 


Finanszírozási lehetőségek – közösségi finanszírozás és új mecénások 

A digitális platformok a finanszírozás terén is demokratizáló hatással bírtak. Megjelent a közösségi finanszírozás (crowdfunding) fogalma a művészetben: olyan weboldalak, mint a Kickstarter, Indiegogo vagy Patreon, lehetővé teszik, hogy a művészek projektjeikhez a nagyközönségtől gyűjtsenek támogatást. Több ezer művészeti projekt – legyen az egy kiállítás, egy köztéri installáció, egy művészeti könyv vagy film – valósult meg így, a közönség kisösszegű hozzájárulásaiból (Discover » Art — Kickstarter). A Kickstarter például 2009-es indulása óta több mint 100 millió dollárt gyűjtött össze vizuális művészeti projektek számára világszerte, jelentősen kiszélesítve, hogy kik kaphatnak esélyt ötleteik megvalósítására (Kickstarter Turns 10: Looking Back at 5 Major Art Projects You Funded | Observer). A közösségi finanszírozás áttette a döntés hatalmát a kuratóriumokból és mecénásklubokból a nagyközönség kezébe: ha egy ötlet elnyeri az emberek tetszését, akkor a kisemberek is összeállhatnak, hogy támogatják azt, nem kell egy gazdag patrónusra várni (Kickstarter Turns 10: Looking Back at 5 Major Art Projects You Funded | Observer). Az online mecénáskodás másik népszerű formája a Patreon és hasonló előfizetéses platformok. Itt a művészek (legyenek grafikusok, zenészek, videósok stb.) havi támogatást kaphatnak követőiktől cserébe azért, hogy rendszeresen tartalmat állítanak elő. Ez kvázi modern kori mecénási rendszer, ahol nem egy főúr tart el egy művészt, hanem mondjuk 1000 rajongó ad havonta pár dollárt, és így a művész fenntarthatja magát alkotásaiból. Ez a modell különösen a digitális tartalomkészítők között népszerű, és sok független képzőművésznek, illusztrátornak is bevételi forrást jelent, függetlenítve őket a hagyományos galériarendszertől vagy a pályázati támogatásoktól. A közösségi finanszírozás mellett megjelentek új hibrid támogatási formák is: például online művészeti piactereken (mint az Etsy vagy Society6) a művészek közvetlenül árulhatnak nyomatokat, merchandise termékeket a saját dizájnjaikkal, így a közönség közvetlenül a művésztől vásárolhat. Számos online közösség szervez adománygyűjtéseket is művészek javára – gondoljunk például arra, amikor egy művész műterme leégett, és a Twitter/Instagram közösség összefogott, hogy anyagilag támogassa az újrakezdésben. Ezek a finanszírozási lehetőségek mind azt mutatják, hogy a művészeti alkotófolyamat gazdasági oldala is demokratizálódott: sokkal több művész juthat kisebb-nagyobb bevételhez közvetlenül a közönségtől. A korábbi mecénás-rendszer modern verziói alakultak ki, ahol a tömegek a mecénások. Emellett a finanszírozás pluralizálódása ösztönzi a műfaji sokszínűséget is – hiszen egy extrém vagy kísérleti projekt is találhat magának közönséget és támogatókat online, még ha a mainstream intézmények nem is állnának mögé. Így a kreatív alkotások megvalósításának küszöbe lejjebb került, és ez új ötletek, új tehetségek felszínre kerülését segíti. 


Hibrid művészeti formák – a fizikai és digitális határán 

A modern technológia terjedése a művészeti formák összefonódásához, hibridizációjához vezetett. Egyre több alkotás keletkezik a fizikai és digitális világ határán, összekapcsolva a hagyományos anyagokat az új médiumokkal. A művészek bátran ötvözik a klasszikus technikákat a modern technológiával, hogy új hatást érjenek el (The Future of Paintings in the Digital Age: Bridging Creativity and Te). Például egy festőművész olajfestményt készít, majd kiterjesztett valóság technológiával életre kelti: ha a néző egy AR mobilalkalmazással ráirányítja a kamerát a képre, azon virtuális animációk jelennek meg, kiegészítve a kompozíciót. Ily módon a hagyományos festmény digitális dimenziót kap – ez egy tipikus hibrid műfaj, félúton a festészet és a digitális animáció között. Hasonlóképpen találkozhatunk olyan kiállításokkal, amelyek egyszerre jelennek meg fizikai térben és virtuális térben. A művészeti installációkat gyakran kiegészítik vetítésekkel, fénytechnikával, hang- és mozgásérzékelő rendszerekkel, így a nézői élmény multiszenzorikus és interaktív lesz. A színház és tánc terén is megjelentek a hibrid formák: a színészek/előadók élőben vannak jelen, de mögöttük digitális díszletek, animációk reagálnak a mozgásukra; vagy épp robotok és emberek együtt szerepelnek a színpadon. Ezek a kísérletek mind arról szólnak, hogy a művészet határterületeit feltérképezzék, és egy új, összetettebb élményt nyújtsanak, mint amit egyetlen médium önmagában adhatna. A technológia és emberi alkotás egybeolvadása is egyre gyakoribb: sok mű létrejöttében egyszerre vesz részt emberi kreativitás és gépi folyamat. Ezt a jelenséget is felfoghatjuk hibrid művészeti formaként – például amikor egy öntanuló algoritmus által generált vizuális elemeket egy művész festővásznon kézzel tovább dolgoz fel. Az ilyen kollaborációban készült műveknél nehéz is néha megmondani, hol végződik a gép munkája és hol kezdődik az emberé, a végeredmény pedig valami teljesen új esztétikai minőséget képvisel. Ahogy egy elemzés megjegyezte: az innovatív technológiák hibrid műfajokhoz vezetnek, amelyekben az emberi kreativitás gépi intelligenciával keveredik (AI & AR in Visual Arts: Revolutionizing Expression - PRO EDU). Ez a trend várhatóan folytatódik, hiszen a művészek mindig is keresték az új kifejezési formákat – ma pedig ezek a formák gyakran a fizikai és digitális világ metszéspontjában születnek meg. 


4. A kreatív alkotás transzformációja Virtuális terek megosztása – kiállítás és élmény a kibertérben 

A kreatív folyamat és a művek bemutatása egyre gyakrabban virtuális terekben zajlik. Különösen a 2020-as években (például a pandémia idején) figyelhettük meg, hogy múzeumok, galériák online virtuális kiállításokat rendeztek, ahol a közönség a saját otthonából, egy számítógép vagy VR-szemüveg segítségével „járhatta be” a tárlatot. Ezek a virtuális galériák lehetnek egyszerű 3D séták valódi kiállítóterek digitális modelljében, de lehetnek kifejezetten a virtuális térre tervezett, fantáziadús kiállítások, amik meghaladják a fizikai korlátokat (pl. lebegő szobrok egy képzeletbeli térben). Az eredmény, hogy a művészeti élmény földrajzi kötöttségek nélkül elérhetővé válik bárki számára – bárhol is éljen a világban, csak internet kell hozzá (How the Digital Age is Democratizing Art: Opportunities and Challenges | by Suite of art | Medium). A virtuális terek nemcsak a bemutatást forradalmasították, hanem magát az alkotást is. Létrejöttek olyan online platformok, ahol művészek közösen alkothatnak virtuális környezetekben. Például a Second Life és hasonló online világok már a 2000-es években rendelkeztek aktív művészeti közösséggel, ahol digitális avatárok építettek virtuális szobrokat, rendeztek virtuális performance-okat. Ma ennél is tovább lépve léteznek kimondottan művészeti VR platformok (mint a Tilt Brush a Google-től, vagy a Mozilla Hubs alapú online kiállítótér), ahol több művész egyszerre jelen lehet egy megosztott virtuális stúdióban vagy színpadon. Így a fizikai távolság teljesen irrelevánssá válik: egy európai és egy ausztrál művész ugyanabban a VR szobában állva “festi” körbe magát 3D ecsetvonásokkal. Ez a közös alkotótér-koncepció nem csak izgalmas új műveket eredményez, de maga is művészeti üzenetet hordoz – a globalitás és digitalitás élményét. A virtuális terek megosztása a közönséggel is új formákat öltött. Ma már gyakoriak az online streamelt alkotói folyamatok: egy grafikus élőben közvetíti, ahogy rajzol a Photoshopban, vagy egy zeneszerző twitchen mutatja be a zeneírás lépéseit, miközben a nézők chat-en kommentelnek. Ez egyfajta virtuális műterem-nyitottság, ahol a közönség bepillanthat az alkotás kulisszái mögé, sőt néha beleszólhat (pl. szavaz egy következő lépésre). Az alkotás és kiállítás folyamata tehát mindinkább nyitott és megosztott élménnyé válik a kibertérben. 


Online kollaboratív munkamódszerek – művészek a felhőben 

Az internet nemcsak arra jó, hogy a művész megmutassa kész művét, hanem arra is, hogy együtt dolgozzon más alkotókkal a világ bármely pontjáról. Az online kollaboráció ma már a kreatív szakmák mindennapjainak része. Képzeljünk el egy illusztrátorokból, animátorokból álló csapatot, akik egy digitális projekten dolgoznak: fájlmegosztó szolgáltatásokon (Google Drive, Dropbox stb.) keresztül azonnal hozzáférnek egymás munkájához, verziókezelő rendszerekkel követik a változtatásokat, és videóhívásokon egyeztetnek – mindezt úgy, hogy lehet, hogy soha nem találkoztak személyesen. Ez a felhő alapú együttműködés hatalmas rugalmasságot ad a művészeti projekteknek. Nem kell egy városban élniük az alkotóknak; összeállhat egy nemzetközi csapat pusztán online is. Számos új digitális eszköz is támogatja az együttes alkotást. Léteznek online rajztáblák (pl. Magma Studio), ahol többen egyszerre rajzolhatnak egy közös vásznon. A zenei területen is vannak olyan DAW-ok (Digital Audio Workstation), amelyek valós idejű online együttzenélést engednek. A programozható művészet (creative coding) közösségei GitHubon osztják meg a kódjaikat és fejlesztenek közösen generatív műveket. Mindezek a módszerek azt jelentik, hogy a fizikai műtermet felváltotta egy virtuális, globális műterem, ahová bárki becsatlakozhat interneten keresztül. A kollaboratív online munka nem csak technikai kérdés, de kulturális változás is: az alkotás hagyományosan magányos tevékenység volt (egy művész egyedül dolgozott a műtermében), most viszont egyre több a közös alkotás, akár párokban, akár csoportokban. Az internetes meme-kultúra is egyfajta informális kollaboráció – emberek ezrei formálják, variálják ugyanazt a képet vagy ötletet, ami végül kollektív művészeti jelenséggé válik. A komolyabb művészeti projektek terén pedig egyre többször látunk távolról szervezett együttműködéseket: például nemzetközi digitális művésztelepeket, online rezidencia programokat, ahol művészek egy időben de távolról alkotnak közös témára (ilyen volt például a Together Apart nevű online rezidencia, ami a pandémia alatt indult kifejezetten távoli együttműködésre (Together Apart | Online Residency—Remote Shelter for Artistic ...)). Összességében az online kollaboráció azt eredményezi, hogy a kreativitás kollektív folyamattá szélesedhet, és a művészek a “felhőben” találkoznak, hogy közös műveket hozzanak létre, mintha csak egy virtuális műhelyben dolgoznának. 


Nem emberi kreatív résztvevők (AI alkotók és robotok) (image) 

Ai-Da, a világ első humanoid robotművésze 2019-ben, egy kiállításon. Ai-Da kamerákkal „látja” a környezetét és robotkarjával önállóan képes rajzokat és festményeket készíteni, ezzel feszegetve a kérdést: lehet-e egy robot kreatív művész? A kreatív alkotás transzformációjának talán legizgalmasabb – és legprovokatívabb – területe a nem emberi alkotók bevonása. Az előzőekben már szóltunk a mesterséges intelligencia szerepéről az eszközök között, itt azonban arról van szó, amikor a gépek maguk is alkotókká válnak. A technológia fejlődése oda vezetett, hogy ma már léteznek olyan robotok és szoftverek, amelyek önálló műveket hoznak létre – vagy legalábbis a folyamatban alkotótársként működnek közre. Ennek egyik ikonikus példája Ai-Da, a humanoid robot, akit kifejezetten művészi alkotások készítésére terveztek. Ai-Da a kamera-szemeivel érzékeli a látványt maga előtt, és egy robotkar segítségével ceruzával vagy ecsettel papírra veti, amit „lát”. Létrehoz rajzokat, festményeket, sőt szobrokat is, és ezzel a világ első ultra-realisztikus robotművészeként tartják számon (Ai-Da - Wikipedia). 2019-es bemutatása óta Ai-Da több kiállításon szerepelt, köztük a londoni Design Museum egyik tárlatán is, ahol még “önarcképet” is bemutattak tőle – ami nyilvánvaló paradoxon, hiszen egy robotnak nincs saját én-tudata, mégis a gép által alkotott portré felveti az öntudat és kreativitás kérdéseit (Ai-Da - Wikipedia). Ai-Da esete jól példázza, hogy a mesterséges alkotók megjelenése intellektuális kihívást intéz a művészet felé: újra kell gondolnunk, mit tekintünk művésznek és műalkotásnak, ha már nem csak emberek képesek vizuális alkotások létrehozására. Nem csak humanoid robotok, de szoftverek is lehetnek alkotók. 2018-ban nagy visszhangot kapott, hogy egy Parisban működő művészcsoport (Obvious) által fejlesztett mesterséges intelligencia által generált festményszerű kép – az Edmond de Belamy portré – több százezer dollárért kelt el egy aukción. Itt egy generatív adverszárius hálózat (GAN) hozta létre a képet, amit aztán kinyomtattak és bekereteztek. A “művész aláírása” maga az algoritmus matematikai képlete volt. Ez a gesztus rávilágított, hogy a kreatív folyamatban a gép már nem csupán eszköz, hanem kvázi szerzővé lépett elő. Természetesen az emberi szerep így sem tűnt el – hiszen emberek programozták az MI-t és választották ki a létrejött képek közül azt, amit műtárgyként eladnak. De a hagyományos értelemben vett aktív, tudatos alkotói döntések egy részét itt átengedték a gépi folyamatnak. Az ilyen nem emberi résztvevők bevonása a művészetbe számos etikai és filozófiai kérdést felvet. Vajon értelmezhetjük-e művészi ihletként azt, amit egy mesterséges intelligencia “csinál”? Beszélhetünk-e a robot esetében kreativitásról, vagy csak programozott algoritmusok mechanikus futtatásáról? A gyakorlatban mindenesetre egyre több projekt kísérletezik ezzel. Vannak festőrobotok, amelyek emberi instrukció nélkül is létrehoznak absztrakt festményeket véletlenszerű algoritmusok alapján. Vannak olyan zenei AI rendszerek, melyek önállóan komponálnak komplett zeneműveket adott stílusban. Még az irodalom terén is folynak próbálkozások algoritmikus vers- és prózaírásra. A művészeti világ részéről ezekre a jelenségekre kettős a reakció: egyrészt izgalom és kíváncsiság, másrészt egy kis félelem is. Egyesek üdvözlik az AI-alkotókat, mert szerintük új művészeti forradalom küszöbén állunk, ahol az ember és gép együtt teremt csodákat. Mások szkeptikusak, és hangsúlyozzák, hogy a művészet lényege az emberi élmény és üzenet, amit egyelőre a gépek nem tudnak átélni – tehát a gépi művek inkább csak imitációk. Akárhogy is, a nem emberi kreatív résztvevők már jelen vannak a kortárs művészetben, és bizonyos területeken (pl. generatív design, AI művészet) komoly szereplőkké váltak. A jövő alkotófolyamata valószínűleg ember és mesterséges intelligencia kooperációjára fog épülni számos műfajban, új formákat és élményeket nyújtva a közönségnek. 


Összefoglalás

A 21. századi média- és technológiai fejlődés minden eddiginél komplexebbé és sokszínűbbé tette a művészeti szcénát. A digitális forradalom nyomán új médiumok születtek, az interaktív és generatív technikák révén a művészet dinamikus, változékony folyamattá vált, a mesterséges intelligencia és az internet pedig globálisan kapcsolta össze alkotót és befogadót. A művészeti témák kitágultak – ma egy mű ugyanolyan könnyen meríthet egy globális eseményből, mint személyes élményből vagy épp számítógépes algoritmus által generált formából. Mindezek a változások a művészi alkotófolyamatot is demokratizálták: az alkotás immár nem kizárólag hivatásos művészek privilegizált terepe, hanem bárki megpróbálkozhat vele, és akár közönségre is találhat online. Ugyanakkor a nyitottság új kihívásokkal jár – a minőség és eredetiség kérdése, az információ- és képáradat szelektálása, az alkotói identitás megőrzése az algoritmusok és közösség zajában mind-mind fontos feladat a mai művészek számára. A technológia és művészet kapcsolatának egyik fő tanulsága, hogy a művészet élő, alkalmazkodó rendszer: integrálja az új eszközöket, sőt alakítja is azokat saját igényei szerint. Legyen szó a vászon helyetti digitális tabletről, a galéria helyetti Instagram-falról, vagy épp emberi alkotótárs helyetti MI-ről, a művészet lényege – az önkifejezés, az élmény megosztása, a világ értelmezése kreatív módon – továbbra is megmarad, csak az eszköztár bővül. A kortárs műkedvelő közönség számára izgalmas és tanulságos időszak ez: egyszerre lehetünk tanúi a művészet átalakulásának és résztvevői is annak, hiszen a digitális korban a néző is alakíthatja a művet (interakció, visszajelzés, közös alkotás által). Végső soron elmondható, hogy a 21. századi procedurális média és technológiai fejlődés nem elidegenítette, hanem új erővel ruházta fel a művészetet. A művészek eszköztára sosem volt még ennyire gazdag, a közönség sosem volt ennyire bevonva, és a művek sosem léteztek ilyen sok formában – a fizikai tértől a kibervilágig. Ez a sokrétűség kihívást jelent a megértésben, de egyben lehetőség is a kreativitás határainak kitolására, ami végső soron minden művészet iránt érdeklődő számára gazdagító tapasztalat. 


  Források: 



Title: The 21st Century Procedural Media Environment: The Impact of Scientific and Technological Progress on Art Introduction By the beginning of the 21st century, rapid developments in science and technology had fundamentally reshaped the artistic environment. The digital revolution and the emergence of the internet shattered the traditional boundaries of art, transforming how we learn, create, share, and even earn income from art. Whereas in the past, artworks were primarily created in physical form and presented in physical spaces, today the concept of art has expanded to include pixels, algorithms, and virtual platforms. This study explores how digital, interactive, and procedural media, as well as artificial intelligence (AI) and the internet as media infrastructure, have influenced contemporary artistic processes. It also examines how the thematic aspects of art have evolved in this globalized, high-speed information environment, how the creative process has become democratized, and how artistic creation has been transformed by the technological and thematic revolutions of the 21st century. Our goal is to present these topics in a clear and informative manner to art-loving audiences interested in understanding the context of 21st-century art. 

  1. The Impact of Scientific and Technological Progress on Media
  • Digital Media: Creative practices in which digital technology is a central element. This includes digital painting, photography, computer graphics, animation, 3D modeling, virtual reality (VR), and augmented reality (AR). These tools have given rise to entirely new genres, such as pixel art and glitch art, and changed the process of creation. Digital media allows for infinite reproduction and global distribution, raising questions about originality and authenticity.
  • Interactive Media: Unlike traditional, static artworks, interactive art involves the viewer as an active participant. These works respond to audience presence, movement, sound, or other inputs in real time. Technology such as sensors, motion detectors, and VR makes this possible. The viewer's experience becomes part of the artwork itself, often making the audience a co-creator.
  • Procedural Media: Also known as generative or algorithmic art, procedural media relies on rules and algorithms to define content or form. The artist creates a set of rules or code, and the computer executes them—often introducing randomness or variation. This can lead to surprising, unique results and pushes the boundaries of creativity through machine collaboration.
  • Artificial Intelligence: AI tools like deep learning and neural networks can create images, texts, and music based on training data. For example, text-to-image models can generate artworks from simple descriptions. This challenges traditional ideas about creativity and authorship. AI can be a collaborative partner in the creative process, but also raises questions: Who is the author of an AI-generated piece? Can machines truly be creative?
  • The Internet as Media Infrastructure: The internet is not just a medium but a foundational infrastructure that connects all other media and makes global distribution possible. It enables online exhibitions, net art, and the direct relationship between artists and global audiences. It breaks down geographic barriers and allows artists to be part of a global visual culture.
  1. Thematic Evolution
  • Iconographic Freedom: In digital and virtual environments, artists enjoy unprecedented freedom of theme and form. Anything can become the subject of an artwork—physical, conceptual, abstract, or data-based. Ideological and financial constraints are less limiting than ever. Visual remix culture—referencing, sampling, and reworking various sources—has become widespread.
  • Global Themes: Information about global events, facts, and processes spreads at light speed via digital media. As a result, artistic themes have become globalized. Artists can respond almost instantly to world events (e.g. war, climate change, pandemics), and these responses can be shared worldwide within moments.
  1. Democratization of the Artistic Creative Process in the 21st-Century Media Environment
  2. Accessibility and Availability: Creating art is more accessible than ever. Anyone with a smartphone, tablet, or computer and internet access can create and share their work.
  3. Social Media and Online Platforms: Platforms like Instagram, YouTube, and TikTok serve as alternative exhibition spaces. Artists can directly connect with audiences, bypassing traditional gatekeepers such as galleries.
  4. Collective Creation and Crowdsourcing: Online tools and platforms enable collective artworks involving many contributors. Crowdsourced projects like Reddit's r/Place and The Johnny Cash Project illustrate how the audience can become an active part of the creative process.
  5. NFTs and Blockchain Technology: NFTs (non-fungible tokens) have enabled digital artists to sell their work with proof of authenticity and ownership. Blockchain technology allows for transparency and decentralization in the art market.
  6. Funding Opportunities: Crowdfunding platforms (e.g. Kickstarter, Patreon) let artists seek direct financial support from their audience, removing the need for institutional grants or traditional patrons.
  7. Hybrid Art Forms: The convergence of digital and traditional media has given rise to hybrid works that blend painting, sculpture, performance, VR, AR, and sound design into new artistic experiences.
  8. The Transformation of the Artistic Creative Process Due to Technological and Thematic Revolutions
  • Sharing Virtual Spaces: Artists now exhibit and collaborate in virtual environments. VR galleries, shared virtual studios, and metaverse platforms allow real-time interaction and global exhibitions.
  • Online Collaborative Work Methods: Cloud-based tools, remote editing software, and real-time streaming enable artists from different continents to co-create in real time, redefining traditional studio collaboration.
  • Non-Human Creative Participants (e.g. AI Image-Generating Robots): AI and robotics are increasingly involved in the creative process. Examples include painting robots and AI systems capable of generating artworks independently or in collaboration with humans. These developments challenge the definitions of creativity and authorship, expanding the landscape of artistic innovation.

Conclusion 

The technological and media transformations of the 21st century have created new possibilities for artistic expression and collaboration. Art has become more inclusive, decentralized, and participatory. Through digital tools, social platforms, AI, and the internet, anyone can become a creator or a co-creator. The boundaries of art have expanded beyond the physical world into the virtual and procedural. While this evolution brings challenges, it also offers immense potential for innovation, connectivity, and cultural enrichment in the contemporary art world.

Az emberi agy kognitiv folyamatai
PROFETA GALLERY press release (english)
PROFÉTA galéria sajtóközlemény (magyar)